Az utolsó perc

Éjszaka van, egy kis szoba a sötétben,
Egy ágy, s egy apró arc lázas verejtékben.
A borzalmas csönd mindent magával ragad,
Egyetlen nesz, egy apró zaj, ami marad.
Picinyke sóhaj, szinte alig hallani,
Ha már jól tudna beszélni, sem tudna semmit mondani.
A sötét ablak előtt meglibben a függöny,
A halál árnyéka suhan át a földön.
Tűzforró homlokán egy hűs és lágy érintés,
Belemar a fájdalom, mint egy izzó kés.
Lassan emeli fel ólomnehéz szemhéját,
Olyasmit néz, amit rajta kívül más nem lát.
Hófehér alak egy fényes ajtó előtt,
Ágya mellett áll, s nézi, nézi őt.
Elmúlik kínja, mintha nem is lett volna,
Teste könnyű, repül, hisz a fény már várja.
Az alak most kezét nyújtja felé,
Ő boldogan fogja meg, s öröm száll belé.
A fénybe az angyallal belép,
S lelke eltűnik örökké.
Éjszaka van, egy kis szoba a sötétben,
Egy ágy, s egy apró arc verejtékben.
A borzalmas csönd mindent magával ragad,
Egyetlen nesz, egy apró zaj, ami marad.
Halk zokogás, egy anya fájdalma,
Véget ért hát gyermeke lázálma.
Kezében jéghideg kezecskét szorongat,
Ajkával sápadt kis arcot csókolgat.
Fehér kis virág egy apró sírhanton,
Fehér márványkő csillan a napon.
Fehér kisvirágnak zöld a levele,
Egy könnycsepp, mint gyöngyszem, azon gördül le.

2003.12.08.