Nyitott szemmel

Vádolom magam, hogy nem tettem meg előbb,
Hogy józan eszemre nem hallgattam azelőtt,
Hogy hitem én mindig is megőriztem,
Hogy nem nyitottam ki hamarabb a szemem.
Mint a strucc, ki homokba dugja fejét,
Úgy hiszek el minden ostoba mesét.
Mint aki mindig fekete szemellenzőt használ,
Úgy fogadtam el a hamis tükröt, mit elém állítottál.
Hogy nem valós a kép, pedig végig tudtam...
Hogy betolakodj álmomba, mégis hagytam.

Hagytam, mert hittem, hogy valóra válhat,
Hogy talán e torz tükör nem árthat...
De már látom én tiszta tekintettel,
A tükrön túl a ködöt, mit nem rejthetsz el.
Mert többé én szemem le nem hunyom,
Hogy mi van a ködön túl, azt is látni fogom.
Önmagadat többé már nem rejtegetheted,
És szemem világát már el nem veheted!
Nem hagyom többé, hogy szép szóval megbéklyózz,
S tán azt is elérem, hogy minden foglyot eloldozz.

Ki vagy te? Mostmár úgyis látom...
Hogy mi a megfelelő szó, lassan megtalálom.
A választ a kezembe adtad szavaddal,
Bár akkor még nem tudtam, hogy ez a valós oldal.
Tovább nem tartom magamban, elmondom hát,
Kígyó vagy!Mérges nyelvű,ravasz,ezerarcú "barát".
Hogy miért is? Ezt is megválaszolom!
A kígyó ékes szavától én is megtántorodom.
Ereje hatalmas, de akkor is legyőzhető!
Igazi arca rejtve marad, s váratlan jön elő.

Ha bízol benne, előbb utóbb megmar!
S utána még szörnyűbb küzdeni a fájdalommal.
De én nem várom ki, hogy te megmarj,
Hogy megsebezz mérges fogaiddal.
Én most a kígyóval tovább játszom,
De szemem immár nyitva tartom.
Megmarni nem tud, mert felkészültem,
Nem érdekel már más, csakhogy kiderítsem.
S elhajítom mostmár minden reményem,
Hogy ki vagy vajában, most kiderítem...