Ki vagy te, titokzatos idegen,

Ki megzavarja szívem fagyott nyugalmát,

Mi dobbant eddig lassan, hidegen,

Álmodva kicsinyes, gyermeki álmát?

Miért ébresztgeted? Korai még.

Cipeli még  a múlt fáradalmát.

Nem hiába fagyott rá a jég,

Csak pihenni akar most, nem kíván mást.

Kegyetlen vagy, te semmiből feltűnt árnyék!

Miért melegíted hazug szeretettel?

Érzem, lassan lehull a fagyfék,

És dübörögni kezd új őrülettel.

Ijedten kiáltok, de késő most már.

Tébolyult, vad táncba kezdett újra.

Jaj, tudom, megint csak szörnyű kín vár,

De naiv szívem ezt még nem tudja.