Még mindig fáj

Elveszetten kiutat keresnék a sötétségből,
De nem tudok szabadulni e mély veremből,
Melybe taszítottál engem már nagyon rég,
Csak várom,hogy eljöjjön a megváltó vég.

Nem tagadom tovább,még mindig gyötörsz,
Hiányod marcangol,még jobban összetörsz.
Éles karmok hasították szívem,
Érted csordult ki fájón a vérem.
Egy darabját lelkemnek magaddal vitted,
Hogy majd elfelejtlek, tényleg az hitted?

Ó,nem,felejteni nem tudok,s nem is akarok,
Mert emléked éget, s én lángolni akarok.
Hiányzó darabját lelkemnek örökre neked adom,
S nem bánom,had hasítsa lelkem a jeges karom.
Mert érted szenvedni kínzó,de gyönyörű,
S talán sorsom egyszer rajtam majd megkönyörül,
Talán találok egyszer gyógyírt a bajomra,
S nem fog minden emlékeztetni hiányodra.

De addig még ezerszer elégek miattad,
Mert te szerelmemért szerelmed nem adtad.
Már eltűntél örökre keserű életemből,
Itt hagytál magányosan,s nem találok ki a sötétből.
A sebek,miket ejtettél, tovább sajognak,
Soha,amíg élek,be nem gyógyulnak.
Életem végéig kísért majd emléked,
S még a halálon túl is szeretni foglak téged!

2005.09.26.