Fordulat

Szenvedő boldogan a percet várom,
keserves életem ezennel lezárom,
köszöntelek, új álom.

Egyedül élni sokáig nem tudtam,
egy másik lélekért testem, lelkem adtam,
nem vettem észre, s megfagytam.

Engedlek. Részem rólad nem pattan már vissza,
lángot élesztek egyedül, fényem kristálytiszta,
a jég szívemben felolvadva.

Fáradt-langyosan gomolyog körbe bennem,
s közben sok álmot kell még helyretennem,
hogy voltál, lassan elfelejtem.

Undok hazugja magamnak, én voltam,
és az álomnak hitt rémálomban elfogytam,
most tovatűnt leghőbb vágyam.

Adni túl sokat akartam, belőlem,
akarni, hogy megtartsd, erőszakkal, önzően
pedig, végig ez volt félelmem.

Több a kevés, s a sok túl soknak hat,
s mondhatnék most egy helyett még százat,
de a szó magára nem várat.

Kényszerítve már nem adom az enyém,
érzésem,vágyam,testem,egész elmém,
ha nem fordulsz önként felém.

Megtartom mind, s én élvezem, egyedül,
a szív húrja is csak magától pendül,
s téged? elengedlek végül...

2007.02.14.