Kihasználva

mikor a falak mögött ültem,
mind árnyékok voltatok,
a tekintetet mind kerültem,
és nem hallottam hangotok.

vágytam rá émelyegve,
hogy engem megérintsetek,
nyúltam értetek epedve,
hogy végre megértsetek.

de kezem visszarántom,
ha bárki nyúlna érte,
és mostmár belátom,
a szenvedés megérte.

megértem a falak mögött,
börtönöm magam vagyok,
és aki rajtam röhögött,
abban nyomot nem hagyok.

sem másban, aki szelíd,
aki megértőn vígasztal,
leomlott a gyenge híd,
az árnyék marasztal.

most köztetek járok,
így látjátok ti, színesek,
de már nem várok,
mert itt is mindig elesek.

a kezem fogjátok,
rám is figyeltek már,
a mosolyt elfojtjátok,
folyik hát a maszkabál.

én mosolygok ostobán,
magam is maszkot öltök,
teszem,mintha nem tudnám,
hogy most is véremből töltök.

és adom szívesen,igyátok,
 többet ne szomjazzatok,
magamból szívesen adok,
s tudom, ígyis egyedül maradok...

2007. május 25.