Széttépve

Sötét mocsokból tűnt elő a fény,
Káosz szülte, gonosz nevelte lény.
Jóság ezüst magja elültetve benne,
Enélkül csak homály és vér lenne.

A magból lett ékesen fénylő virág,
Megtisztultva színes lett a világ!
Sötétségből önként a napvilágra lépett,
Kétkedő tekintetek figyelték, mit tett.
Hű barátok lettek majd az idegenekből,
A falak leomlottak a kitaszított körül...

_____________________________________________


Lélegzet hallik, fájdalmas, szaggatott,
Elvenni akarják, mi eddig megadatott.
Prédából vadász, majd vadászból préda,
Százszor elátkozza, majd újra áldja...

Árnyék kísérti, a multból jár utána,
Csábítva, erőszakkal, de lelkét akarja.
Ezüstmag virágját tüskés inda fojtja,
Egymásnak feszülve kelnek benne harcra.
A sötétség visszaköveteli jussát,
De az Ezüsthold sem adja lányát...

Sikoly hallik, egy lélek szakad...
Pusztul e vagy életben marad?
Új szív születik vagy a régi újjá?
Nincs, ki most a választ megadná...
A romlott vér ellen győz e az elme?
Talán egy nap eldől Hadria küzdelme...